De Te Fabula Narratur: Korunk radikális osztályharcos jelenségei. Interjú Barbaria-val
Interjú Barbaria-val De Te Fabula Narratur által
Bevezető
1
Az Élő, az eleven proletár mozgalmat fenntartani, kibontakoztatni, letarolni vele jelent a múltat az elavultat….. Túlvilágra bombázni a posztmodern történelem ellenességét (magát a tőke galaxisát! Der Untermensch ! ) amely a kapitalista ideológia és gyakorlat ellenforradalmának hatékony fegyvere. Hiszen csak a történelmi lények tudnak történelmi ismeretekre rákérdezni mivel csak számukra válhat a történelem tapasztalat tárgyává (Castoriadis). A feledés és felejtés pillanataiban tántorognak búskomor napjaink, ez a kéjes lak a tőke szajháinak birodalma ahol megvalósul gyönyörű álmuk. Ez az álom nem ígér sohase mást, mint a birodalma által szart lét-vegetációt. A munkaerő végrehajtó gép. A nimfák poszterképek. A történelem régészet. Csont emlék.
Az osztályharc Walt Disney animáció a halott mozi vásznán.
A burzsoá rend azonban tart tőlünk …..(bár tudja a vereségünk letargia tudatában,- kifosztottságunk poklában folytatunk iszap birkózást) A félelem diktálta magatartás a kizsákmányolók, a burzsujok, a gazdagok legerősebb sáncává vált a felszámolásukkal fenyegető társadalmi forradalom ellen. Mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsék a forradalmat. Kísérleteket végeznek rajtunk, akárcsak laboratóriumi patkányokon, mert kíváncsiak, hogy a lemondás és lealacsonyítás milyen mértékben késztet minket arra, hogy támogassuk rendszerüket és teljesítsük parancsaikat. A történelem válaszúthoz érkezett, íme a kitörési pont esélye, íme a halál ünnepélye a régi rend felett: a burzsujok unják jachtjaikat, repülőgépeiket, „trófea” fetesizmusukat, unják unalmukat. A test szomorúvá vált, s magányossá. A kifosztottaknak élet lehetőségük csak egy van. Közösen kell kiszabadulniuk anyagi nehézségeikből, hisz nincs más reményük, mint az ingyenes élvezetek szabad levegő-talajára érkezni! És tudniuk kell, hogy csakis életakarásuk az, ami az osztállyá szerveződést, a szolidaritást, az ünnepi találkozások és a radikális elméleti magvak kibontakozását gyakorlattá szüli, és mindez a a profittermelő társadalom megsemmisülését hordja magában. Tudják, mert tudniuk kell (történelmük emlékezetükbe ordítja), hogy az osztályszolidaritás újrafelfedezése felszámolja a ragadozó által állított ketreceket.
A Kiadvány nem takar mást (főleg nem misztifikációt, manipulációt, eltérítést, halott üzenetek sorozatát a jövőnek szánva) mint egy spanyolországi radikális áramlat bemutatását, illetve a velük folytatott párbeszédünket, amelyet remélhetőleg folytani fogunk velük a jövőben is a maga kritikus –tisztázandó folyamatában.
2
Amikor a Barbária kommunista líraisággal átitatva manifesztálja: „Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Hová megyünk?” Gauguin -féle lényeglátó önmeghatározásukban, hogy „ A történelem során minden alkalommal, amikor a kizsákmányolt osztályok felemelkedtek, ugyanazt a barbárságot, ugyanazt az emberi közösséget vitték magukkal a kizsákmányolás ellen. Barbária egy olyan hely, amely az emlékezetben lakozik.” Valójában esszenciájában a történelem látható és láthatatlan fonalán a kommunista harc elnémíthatalan, elpusztíthatalan elevenségéről, jelenlétéről beszélnek, ami parallel azzal, amit J. Camette így ír le „A forradalom nem lényünk egyik vagy másik részéből jelenik meg – a testből, a térből vagy az időből. A mi forradalmunk mint a közösség újra-létrehozásának terve szükséges volt attól a pillanattól kezdve, amikor az ősi közösségeket szétzúzták. „
Kiemelnénk a Barbária ki nem békülés a valósággal forradalmi magatartásának oly fontos radikalizmusát. Az élet sóját! Ez ma, tegnap, holnap – alapvetés! A nem elvi, hanem taktikai alapú működés machiavellizmus, önfeladás,szerepjáték, behódolás, engedmény, gesztus, visszaélés a forradalmi dialektikával! („ A szerep, mint az elidegenedett tevékenység formája, vámpírszerűen táplálja a való életet; a cél ezzel szemben nem kerülő úton a kommunizmus, mint a szabad kreativitás totális világának forradalmi megvalósítása.) Semmi más nem visz közelebb a kommunizmushoz, kizárólagosan a szilárd kommunista program praxisához való ragaszkodás. Nincs mit jobbá tenni, humanizálni a tőke hullaházában. Ezzel meghosszabítanánk egy olyan rendszer agóniáját, amely napi szinten öl pusztít gyilkos fetesizál, domesztifikál bennünket,osztályunkat. Nem másért, épp ezért a tőkés társadalom radikális megértése központi szerepet játszik a ki nem békülés a valósággal kommunista militanciájában.
Alapjáratban azzal, amit a Barbária itt elmond a kompromisszum és oppurtunizmussal szemben, azzal egyetértünk,..
Kivételt képez azonban (és ez nem mellékzörej, hanem képromboló aktus) a bolsevizmushoz való viszonyuk, amire a következö pontban kitérünk.
3
Míg a fentebb említett, általunk remélt folytatás be nem következik, addig is mindenképpen szólnunk kell egy –s más „ negatív árnyról, felütésről”. Mindez leginkább a Barbária csoport identitását érinti, vagyis baloldali kommunizmusukat, amely fából vaskarika, minthogy a kommunizmusnak nincs baloldala (nem is lehet, mert a KOMMUNISTA MOZGALOM nem baloldali, akkor sem, ha eme nagyon félrevezető fogalom használatos és nagyon károsan elterjedt kommunista körökben is. ) Annál inkább létezik a bolsevizmusnak baloldala (Bordiga bordigizmus, ,Damen, Munis etc. etc…) akik a bolsevik pártot kritikusan ugyan de megtartják a proletár forradalom szervező centrumának, és elvetik az ebből való szerves kifejlődését a sztálinizmusnak. A bolsevizmus alapjai és sztálinizmusa közé éles válasz vonalat pingálnak, leginkább a sztálinizmusnak tulajdonítva az ellenforradalmat, ennek értelmében pedig az „eredeti bolsevizmus” megmarad kritikusan kezelendő identitásnak – de megtartva és nem meghaladva, elvetve annak alapilléreit.
Miközben az abból keletkező sztálinizmust meg kiátkozzák- elátkozzák.
Másfelől baloldali bolsevizmus magát a kommunista mozgalmat (a maga ellenmodásain átlendülve) erőteljesen megtermékenyítette radikálisan előremutató értelemben . Ezért semmiképen sem lehet, szabad őket kihajitani a „kommunista fedélzetről”. Ezért írtuk hajdanán Bordigára értve magára, de a mozgalom tényleges radikálisaira is alkalmazva az alábbiakat.:
Noha Bordiga leninizmusát és a következetesen antibolsevik kommunista áramlatokkal szembeni alaptalan, abszurd vádaskodásait elutasítjuk, kétségtelen, hogy tevékenységének és írásainak – melyek sok tekintetben hozzájárultak a tőkés termelési móddal szembeni kommunista kritika kontinuitásának fenntartásához – lelke „a kommunizmus szenvedélye”. Ebben az értelemben valóban egy sorban áll Marx-szal és a többi kommunista forradalmárral. (http://barricade.epizy.com/rolunk/rolunk-en.html)
Annyit írtunk, fordítottunk már erről a kommunizmus és a bolsevizmus radikális különbségéről és arról, hogy a sztálinizmus a bolsevizmus édesgyermeke, hogy már lekoptak a betűk a klaviatúráinkról.[1]
A Barbária csoport ugyanabba a kategóriába sorolható, akik a sztálinizmust tartják, nevezik ellenforradalomnak (ámbár korántsem kritikátlanul, sőt inkább illúziókkal terhesen, a lenini bolsevizmus irányába is jelzik kritikájukat, de nem szakadnak el attól teljesen).
„Különböztesd meg a forradalmat az ellenforradalomtól.” – manifesztálja a Barbária – hát tegyétek radikálisan !
Az 5. pontban elhangzottakra reflektálva betetőzésként – vörös napsávú Marx felütéssel zárnák mondandókat:
„ A tőkemonopólium bilincsévé válik, annak a termelési módnak, amely vele és alatta virágzott fel.a termelési eszközök centralizációja és a munka társadalmasítása, olyan pontot ér el,amely már nem fér meg a tőkés burkában. A burkott szétrepesztik. Üt a tőkés magántulajdon végórája. A kisajátitokat kisajátítják.”
Vörös üdvözlettel,
De Te Fabula Narratur Kommunista Kiadó
Budapest-Bécs 2022
A Gondolkolkodó Autonóm antikvárium terjeszti a csoport kiadványait
***
Amikor a lyoni takácsok 1831-ben fegyverrel fellázadtak, a burzsoázia emlékezett eme osztályra. Eszébe jutottak azoknak a primitív népeknek az inváziói, akik megtámadták a Római Birodalmat és akiket barbároknak neveztek, mert a nyelvük zajosan hangzott. A szövők sem beszéltek olyan nyelvet, amelyet a polgárság megértett volna. A civilizáció és a barbárság közötti évezredes küzdelemben a forradalom azon a nyelven fejezi ki magát, amely nem az urak nyelve, amelyet a civilizáció birodalma nem tud megérteni. A történelem során minden alkalommal, amikor a kizsákmányolt osztályok felemelkedtek, ugyanazt a barbárságot, ugyanazt az emberi közösséget vitték magukkal a kizsákmányolás ellen. Barbária egy olyan hely, amely az emlékezetben lakozik. Itt őrzik osztályunk évezredes történetét, a primitív közösségektől a világméretű emberi közösségig. Barbária az a hely, amely a harcban bontakozik ki és mindaz, ami a tőke számára felfoghatatlan, ami nem sajátítható ki többé. Barbária ott van, ahová az urak nyelve nem ér el.
1. Mik a csoport előzményei, milyen mozgalmi örökségből jöttök?
Az indignados mozgalom idején radikalizálódtunk, majd részt vettünk a különféle 2011 után kezdődött küzdelmekben, egészen a Podemos megjelenéséig. A Podemos kritikája elvezetett minket a Grupo germinal megalakításához, amely a Barbaria közvetlen elődje volt és néhányan közülünk annak is tagjai voltunk. A Germinal-ra nagy hatást gyakorolt Dauve és a kommunizáció, legfontosabb tevékenységünk pedig egy folyóirat kiadása volt. („Germinal contra la democracia” – „Germinal a demokrácia ellen” – https://barbaria.net/2018/04/25/germinal-contra-la-democracia/) A Germinal 2017-ben belső viták miatt feloszlott, ezek főként a proletár szerveződés legmegfelelőbb felépítési módjáról, valamint az osztályharcban betöltött szerepünkről szóltak. A Germinalból született meg a Barbaria, melynek elméleti alapjait a szervezet fontossága illetve a forradalmi pozíció hangsúlyozása képezik. Csoportunk baloldali kommunista, erős olasz baloldali behatással. Mondhatjuk, hogy a Germinalból szerzett tapasztalatból fakad a radikalizmus keresése és a forradalmi álláspontok tisztázására való törekvésünk. Ezek a kérdések számunkra alapvető fontosságúak, és tevékenységünk nagy részét teszik ki, egyrészt csoporton belül elméleti kérdések és osztályunk forradalmi tapasztalatainak megvitatásával, másrészt a csoporton kívül találkozókon és kiadványokon keresztül.
2. Számotokra miért fontos a mozgalmi hagyományok fenntartása?
Mozgalmi hagyományok alatt mi azon tanulságok összességét értjük, amelyeket a forradalmi csoportok a proletariátus forradalmi tapasztalataiból nyertek. A sztálinista ellenforradalom miatt, amelyet még nem tekinthetünk leküzdöttnek, abban a helyzetben vagyunk, hogy jelenleg inkább a forradalmi pozíció helyreállítása a cél, nemigen beszélhetünk a fenntartásról. Ahogy a Bilan elvtársai fogalmaztak 1930-ban: „ne légy áruló”, ami számunkra nagyon fontos, mert azt jelenti, hogy fenntartjuk kompromisszummentes forradalmi pozíciónkat, amely lehetővé teszi számunkra, hogy ne essünk a opportunizmus csapdájába, és készen álljunk arra, hogy egy eljövendő osztálymozgalomban részt vegyünk.
3. Miben látjátok a mozgalom és az osztály elkülönültségének problémáját?
Amint az előző kérdésben is említettük, döntő jelentőséget tulajdonítunk a sztálini ellenforradalomnak annak minden mellékágával együtt. Az ellenforradalom miatt a 1920-as évek végétől kezdődően éles törés következett be a forradalmi elméletben és programban egyaránt, kivételként ez alól az 1930-as spanyol proletármozgalmakat. Az ellenforradalom magával hozta a fogalmak jelentésének kifordítását is: a kommunizmus szovjet kapitalizmussá avanzsál, a kínai szovjet imperialista érdekeket internacionalizmusnak nevezik, és így tovább. Ezt úgy értjük, hogy számunkra az osztály és a mozgalom közötti fő elválasztó vonal megegyezik az osztály elválasztása annak történelmi programjától, illetve saját forradalmi tapasztalatától. Az ellenforradalom nem csak politikai, hanem elméleti is.
Ráadásul, ahogyan Marx a politikai gazdaságtan kritikájában kifejtette, a kapitalizmus a korábbi termelési módoktól eltérően olyan társadalmi viszony, amely hajlamos automatikusan újratermelni önmagát. A kizsákmányolás eme rendszerének természetessé tétele, mintha az életünk velejárója lenne: ez az, amit Marx árufetisizmusnak nevezett. A fetisizmus a társadalom minden szegletében jelen van: beszélhetünk tehát a tőke, a demokrácia, a technológia fetisizmusáról. Az áru fetisizmusa azonban nem szünteti meg az osztályok közötti társadalmi ellentétet. Ez az ellentét az elkövetkező időszakban egyre erősebben mutatkozik majd meg, mert a kapitalizmus eléri belső korlátait. Leegyszerűsítve, a kapitalista verseny az emberi munkát holt munkával, állandó tőkével kénytelen felváltani. A tőke azonban csak élő munkából képes többletértéket előállítani, így a tőke áramlása saját maga alatt omlik össze.
4. Mi okozza a mozgalom belső megosztottságát? Hogyan lehetne ezt meghaladni?
Anélkül, hogy túl sokat ismételgetnénk magunkat, úgy véljük, hogy az ellenforradalom problematikájának tisztázása központi jelentőséggel bír. Ebben az értelemben két fontos feladatunk van: az első a (kommunista) program alapú tevékenység és ez alapján történő elméleti munka osztályunk történelmi fonalának helyreállítására, a második pedig az internacionalista együttműködés, arra törekedve, hogy az elméleti tisztázó munka annyira kollektív és nemzetközi legyen, amennyire csak lehetséges.
5. Milyen problémákat láttok azzal osztálytudatlansággal amelyet a bérmunka világának átalakulása (főleg a centrumban) szült?
Ahogy a 3. kérdésnél is említettük, mi úgy látjuk, hogy a társadalmi helyzet változik, mivel a 60-as 70-es években megkezdődött sztálinista ellenforradalom eróziója. A bérmunka világának átalakulása, az élő munka koncentrációjának kiszorulása a gyárakból valójában a kapitalizmus világának kimerülését vonja maga után. Az élőmunka kiszorítása a technológiai automatizálás révén azt eredményezi, hogy a kapitalizmus egyre kevesebb értéktöbbletet tud csak kisajátítani, a reáltőke felhalmozódása egyre inkább csökken. A kapitalizmus története mindig is katasztrofális volt, az elkövetkező időszakban pedig csak egyre rosszabb lesz. Válsága strukturális, gyötrelmes, belső korlátaihoz érkezik. Ahogy Marx a Politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai (Grundrisse) című művében írja: a csereérték, ami kapitalizmusban a vagyon mérőeszköze, teljességgel kiüresedik. Csak a kommunizmus, a közvetlen társadalmi és emberi szükségletekhez igazodó termelés és elosztás társadalma képes ma hitelesen reflektálni az általános intellektust, az emberi munkaerő közös tudását.
Ráadásul a tőke világának kimerülése (amely nem csak saját belső korlátainak felszínre kerülése által, hanem az éghajlatváltozásban vagy az imperialista háborúk egyre gyakoribbá válásában is megmutatkozik) az osztályharc erősödésében és a lázadások és felkelések növekvő ciklikusságában is tükröződik, amely 2005-2006- ban kezdődött (francia kerületek, Oaxaca), 2008-ban a fél világon éhséglázadásokkal folytatódott, és meg sem állt 2011-ben Egyiptomtól Spanyolországig vagy az Egyesült Államokig, egészen a mai mozgalmakig (amelyeket Chile, Hongkong vagy a sárgamellényesek előztek meg). Nyilvánvaló, hogy a különböző mozgalmak sok estben polgári és demokratikus keretek közé szorultak. Mégis megfigyelhetünk egy tendenciát; egyfajta felszín alatti érést a növekvő tudatosság felé nemzetközi szinten, valamint a társadalmi polarizáció folyamatát, amely szükségszerű következménye jelenlegi világunk kimerülésének.
6. Ketyeg a tőke taxiórája és nagyon kéne osztállyá szerveződnie annak a tömegnek, amely voltaképpen termeli az ilyen méretű elkülönülést, azzal, hogy nem osztályként funkcionál? Miben látjátok erre a megoldást?
A fennemlített körülmények tekintetében úgy tartjuk, hogy a harcok összhangba hozása a proletariátus történelmi hagyományaival rendkívül fontos; a kommunizmus mint cél elérése, az érték, az áru, a pénz, az állam legyőzése szempontjából. Nyilvánvaló, hogy ez rövid távon lehetetlen. Mi itt a proletariátus osztállyá, párttá szerveződésére gondolunk. Ez nem valami fényképszerű dolog, amit egyetlen mozzanatában meg lehetne ragadni. Rövid távon az tűnik számunkra lényegesnek, hogy a jelenben zajló küzdelmekből fokozatosan olyan csoportok emelkedjenek ki amelyek kapcsolódni tudnak a történelmi programhoz. Ehhez a csoportok közötti kommunikáció, koordináció (nem csak azok között, amelyek a közvetlen harcokban részt vesznek, hanem azok között is, amelyek osztályunk más múltbeli tapasztalatait, ismereteit hordozzák magukban) is központi jelentőségű.
7. Hogyan lehet a társadalmi környezetre befolyást gyakorolni?
Úgy véljük, hogy forradalmi kisebbségként viszonylagos társadalmi béke idején nem tudunk különösebb befolyást gyakorolni a proletariátusra. Ez az állapot két tényező miatt alakul ki. Egyrészt létfontosságú, hogy a proletariátust mint világosztályt lássuk, és hogy harcát mindenütt a világon magunkévá tegyük. Ez azt jelenti, hogy számunkra a proletariátus küzdelme Kazahsztánban vagy Sri Lankán éppolyan fontos, mint az, amelyik a világ másik felén Spanyolországban zajlik. Az internacionalizmus központi jelentőségű, a forradalmi kisebbségek összekapcsolódása pedig döntő fontosságú. Soha nem veszíthetjük szem elől a forradalom világméretű perspektíváját.
Másrészt láthatjuk, hogy a kapitalizmus válsága napról-napra egyre súlyosbodik és ezáltal egyre nagyobb társadalmi polarizációt eredményez. Nem egyéni törekvésekkel vagy intelligens taktikákkal kell utat találni a proletariátus mozgósításához. Persze azt nem mondjuk, hogy tevékenységünknek nincs hatása. Valójában a mi szerepünk nagyon is fontos lesz azon mozgalmakban, melyek a tőke válságának következményeként jönnek létre, ezeknek viszont spontán módon, a kapitalizmus ellentmondásainak következményeként kell létrejönniük, nem pedig kiemelkedő emberek hatására. A mi szerepünk ezekben a mozgalmakban az lesz, hogy belülről cselekedjünk, megvédve a forradalmi pozíciókat és támogatva a feléjük való orientálódást.
8. Miből áll a csoportotok tevékenysége, hova teszitek a hangsúlyt?
Tevékenységünk egyszerre befelé és kifelé irányul. Ami a szervezést illeti, kétféle gyűlést tartunk: vannak tematikus gyűlések, ahol minden elvtárs bemutathat egy őt érdeklő témát; és vannak olyanok, amelyeket programgyűléseknek nevezünk, amelyeken egy-egy elméleti téma alapján tartunk vitát, amelyet egy elvtársunk előzetesen előkészít. Emellett nyilvános előadásokat is tartunk, főként Madridban, de Barcelonában és Alicantéban is, hogy megismertessük álláspontjainkat, új elvtársakkal találkozzunk és vitatkozzunk. Tevékenységi körünkbe tartozik továbbá teoretikus cikkek kiadása és különböző röpiratok készítése, amelyeket tüntetéseken terjesztünk.
9. Milyen módon tudnánk elősegíteni a nemzetközi együttműködést?
Úgy véljük, hogy amit most teszünk, az jó módja annak, hogy elmélyítsük a kapcsolatokat a kisebb forradalmi csoportok között: információcsere és helyzetelemzés, valamint vita és elméleti tisztázás. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a szövegeink lefordításának is, ami megkönnyíti a vitákat nemzetközi csoportokkal.
10. Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
Mint már mondtuk, csoportként rendkívül fontos feladatunknak tekintjük a forradalmi álláspontunk hangsúlyozását, hogy részt vegyünk a gyakorlati és elméleti síkon vívott harcban vagy támogassuk azokat, és hogy részesei legyünk a proletár csoportok nemzetközi szerveződésének, mint ahogy azt osztályunk megköveteli tőlünk.
DE TE FABULA NARRATUR KOMMUNISTA KIADÓ BUDAPEST-BÉCS
2022 Terjeszti Gondolkodó Autonóm Antikvárium Bp –h 1012 Logodi utca 51
gondolkodo.mypressonline.com / DE TE FABULA NARRATUR
e-mail: gondolkodo@citromail.hu
https://detefabulanarratursite.wordpress.com/
facebook: https://www.facebook.com/pages/De-Te-Fabula
__________
[1] ,Rengetek ,,fordítást, szöveget, elemzést kiadtunk, írtunk e tárgykörben, lásd a Barikád kollektíva honlapját(http://barricade.epizy.com/) Pannekoek, Gorter, Jean Barrot éstb. szövegeit, azok bevezetőit, illetve itt is megidézzük K, Korsch szövegét:
„A marxista ideológia saját változatát Trockij és Sztálin egyaránt Lenin tekintélyére alapozza. Valóban, még az ortodox marxisták legortodoxabbjai is, akik 1917 októbere előtt elkeseredett harcot vívtak mind a Nyikolaj-on-féle narodnyikizmussal, mind Parvus és Trockij “permanens forradalomról” szóló elméletével, és akik ugyanígy a legkövetkezetesebben ellenezték Október után az akkor uralkodó, az 1918-1920 úgynevezett hadikommunizmusának szerény eredményeit felmagasztaló tendenciát, feladták az élethosszig tartó küzdelmet a kritikai-forradalmi realizmusért, a döntő pillanatban támogatván egy házi készítésű orosz szocializmus neo-népies fogalmát a ténylegesen fennálló viszonyokkal szemben. Néhány héten belül azok, akik ellenezték az első évek szocialista idealizálását, és akik a NEP 1921-es első bejelentésekor még mindig nagyon higgadtan jelentették ki, hogy “a munkások és parasztok államának új gazdaságpolitikája” egy szükséges visszalépés a hadikommunizmus további próbálkozásaitól, észrevették az állami kapitalizmus szocialista jellegét, és felfedeztek egy kooperatív árnyalatú, ám még alapvetően burzsoá gazdaságot. A forradalmi fejlődés eme történelmi fordulópontján, amikor az orosz forradalom addig eldöntetlen gyakorlati tendenciái “komolyan és hosszú időre” a nem-szocialista gazdaság helyreállítása felé fordultak, nem a Lenin-epigon Sztálin, hanem az ortodox marxista Lenin volt az, aki mindeközben a szerinte a gyakorlati célok döntő korlátozását jelentő nélkülözhetetlen ideológiai kiegészítéssel járult hozzá. Az ortodox marxista Lenin volt az, aki minden korábbi nyilatkozatával szemben először létrehozta a szovjet állam eleve szocialista jellegéről szóló új marxista mítoszt, és ezzel lényegében kezességet vállalt a szocialista társadalom teljes megvalósításának lehetőségéért az elszigetelt Szovjet-Oroszországban.”
(http://gondolkodo.mypressonline.com/elemek/fabula/archivum_komm_holnap.html)